ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Belépés
kezdőlap kezdőlap / RÓLUNK

Rólunk

A Com.unique Kft. 2002 márciusában azzal a küldetéssel alakult, hogy a liberalizált távközlési piacon magas színvonalat képviselő Telefon-, Internet- illetve Televíziós szolgáltatásokat nyújtson lakóparkok számára.

Társaságunk a kezdetekben kizárólag az Autóker Holding ingatlanfejlesztéseit látta el korszerű, minden igényt kielégítő telekommunikációs rendszereivel illetve szolgáltatásaival. Mára azonban sok más ingatlanfejlesztő is meggyőződhetett arról, hogy kitartva küldetésünk mellett képesek vagyunk felvenni a versenyt a multinacionális szolgáltatók termékeivel, áraival.

Versenyképességünk növelése érdekében hálózatunkat folyamatosan fejlesztjük, célunk, hogy független szolgáltatást nyújtsunk kihasználva az alternatív technológiák adta lehetőségeket. 2006. évben hosszú távú szerződést kötöttünk 6 kerületet összekötő optikai gyűrű létesítésére, így jelentősen növelni tudtuk az adatátviteli kapacitásunkat.

Mára büszkén mondhatjuk, több mint 10.000 lakást elérő hálózatunkon közel 6000 ügyfelet szolgálunk ki számos lakóparkban. Ügyfélszolgálatunk könnyen elérhető, munkatársaink gyors és pontos tájékoztatást nyújtanak az érdeklődők számára. Az ügyfélkapcsolat számunkra kiemelt fontosságú, ennek köszönhetően előfizetőink létszáma dinamikusan növekszik. Csapatunk elkötelezetten kutat új, innovatív technológiák után, hogy ügyfeleink a lehető legjobb és legkorszerűbb szolgáltatásokat élvezhessék kedvező árakon.

A Com.unique Kft. 2014. október első napjától a Magyar Telekom Nyrt. 100% tulajdonú leányvállalataként biztosítja szolgáltatásait ügyfelei részére.


Com.unique

CSOMAG AJÁNLATOK!
tv+internet+telefon
már 7.500 Ft-tól!
ONLINE RENDELÉS
Tekintse át az Ön lakóhelyén
elérhető szolgáltatásainkat,
és rendelje meg online!
kezdőlap kezdőlap / RÓLUNK